Ki ne látott volna már olyan anyukát aki saját gyermeke feje fölött fújta a rákos füstöt a másik ember arcába? Meddig kell még várnunk egy erősebb és igazságosabb törvényre ami végleg betiltja a cigarettát és megvédi a jövőnket jelentő fiatalokat a daganatos betegségektől?

Júlia (26) története önmagáért beszél, akinek gyengék az idegei azok ne olvassák tovább!

Egy évvel ezelőtt ismertem meg a volt férjemet, Robit. Fiatal pályakezdők voltunk egy mobiltelefonokat és számítógépeket forgalmazó cégnél. Mivel mindketten erős dohányosok vagyunk, gyakran találkoztunk munkahelyünkön a dohányzásra kijelölt helyen, az udvar végében. Robi vékony testalkatú fiú, talán a sok ciginek is köszönhetően nem fejlődtek ki az izmai. Én nem vagyok egy törékeny alkat, iskloás korom óta dömpernek csúfoltak a fiúk.

Talán csak a cigarettázás volt közös bennünk, nem tudom. Megtetszett ahogyan a Robi a füstöt fújja. Mindig jobbra-balra mozgatta a füst kifújása közben a száját és én ezt valahogy nagyon viccesnek találtam. Azóta már tudom, hogy ez csak a halál mimikája volt. Tisztán emlékszem, hogy mikor kezdtem el cigizni. Az apám adott először a sajátjából, hogy hamar megundorodjak tőle, vagy valami ilyesmi, nem tudom. Ha ez volt a terve, akkor nagyot tévedett, mert attól a pillanattól kezdve láncban szívtam a cigiket. Volt, hogy napi három doboz is elment. A szám örökké büdös és rossz ízű volt, állandóan köhögtem, krákogtam de mégis faltam a cigiket. Talán ezért nem is volt igazi fiú barátom Robi előtt soha.

Amikor ott a dohányzóban megpillantottam Robit, láttam, hogy bejövök neki és Ő is nagyon tetszett nekem. Nem váratott magára sokat az első randi, az egyik nap munka után felmentünk hozzá és Ő a magáévá tett. Csodálatos volt az egész, utána együtt cigiztünk az erkélyen. A forrró találkák egyre gyakoribbak lettek és én úgy éreztem Robi az a fiú akitől gyereket szeretnék. Robi nem ellenkezett, de ragaszkodott hozzá, hogy előbb házasodjunk össze. Furcsa lánykérés volt, de örültem neki.

Nagyon gyorsan terhes lettem, de sajnos a cigarettázást nem hagytam abba és az első 12 hétben napi két dobozzal szívtam a cigiből. Robit ez nem zavarta, azt mondta, hogy a rák és a hasonló rémítgetések csak a biztosítók ócska hülyítései. Vesztemre hittem neki és nem törődtem a saját - és a születendő gyermekem egészségével. Csak cigiztem naphosszat, egyre többet és többet. Aztán a szüléskor megtörtént a tragédia. Kiderült, hogy a gyermekünknek nincs orra és nem fejlődött ki a látószerve. Senki sem tudta előre, az ultrahang ezt sajnos nem mutatja ki. Nem tudtam megszólalni a sokktól, csak bőgtem és remegtem a szülőszobában. Az orvosok megmondták, hogy azért van mert cigiztem és a formaldehidnek van egy ilyen mellékhatása. A fiam soha sem fogja meglátni a napvilágot.

A kis Robikát nem tudtam nézni ezért nevelőintézetbe adtam. A Robi elhagyott, én pedig megfogadtam, hogy soha többé nem gyújtok rá, mert a cigi tette mindezt velem és a kis Robikával. Azt szeretném, ha az állam börtönbe zárná a dohányosokat és a dohánygyátókat, mert nem tudják, hogy mi az a bűn amit elkövetnek a másik emberrel és ha eltöltenek bent pár évet még akkor is jobban járnak, mintha olyan gyerekük születne, mint a kis Robika, aki azért nem láthatja az anyját és érezheti a virág illatát mert az egy utolsó büdös cigis volt. Iszonyatos büntetést kaptam a sorstól, de ezt nekem már nem lehet meg másítani!

Követeljük, hogy az állam vegye fel kábítószer listára a cigarettát és büntesse börtönnel azokat akik ennek ellenére megmérgezik gyermekeinket és cigarettát árulnak, vagy használnak!

Szilvia (16) története talán sokak számára sokkoló lesz, de azért is közöljük le vágatlanul és megrázóan valóságosan, hogy mindenki számára világossá váljék, a tévénézés nem játék!

Vidéken születtem, egyszerű munkás szülők gyermekeként. Apám üvegfúvó, anyám a helyi kisboltban eladónő. Nincsen testvérem, egyke vagyok. Az egész talán ott kezdődött, hogy nagyon csöndes, magányos kislány voltam. Anyámék egész nap dolgoztak én pedig a szomszéd Rózsika nénire voltam bízva, aki leszázalékolt nyugdíjasként egész nap a tévét nézte. Amikor anyámék elmentek a munkahelyükre én gyakran sírtam, hogy hagy mehessek velük, mert nem jó nekem a szomszédban, de ők azt mondták, hogy értsem meg, nekik dolgozni kell, hogy engem felnevelhessenek.

Nem foglalkoztak velem, csak a pénzt keresték. Amikor iskolába kerültem, akkor is Rózsika néni volt a fő támaszom, vele beszéltem meg mindent. Mindenre tudta a választ. Azt mondta, hogy azért ilyen okos és művelt, mert a televízió mindenre választ ad neki. Elhittem és én is olyan okos akartam lenni, mint ő. A középiskola első osztályát már elég nehezen tudtam befejezni, mert ekkor már naphosszat csak a tévét néztem. Mindent imádtam. Kedvenceim a betelefonálós műsorok és a vetélkedők voltak, de rajongtam a természetfilmekért és a szappanoperákért is.

Volt, hogy nem mentem iskolába, mert valamelyik kedvenc műsorom ment a tévében és én nem akartam lemaradni róla. Az egyik ilyen lógásom alkalmával apám rajtakapott, hogy otthon vagyok és irtózatosan elvert. Egy hétig nem nézhettem a tévét. A poklok kínja volt ez az egy hét. Csigalassúsággal teltek a napok és én úgy éreztem, hogy nem fogom kibírni ezt az egy hetet. Egyik este átjött Rózsika néni és azokról a műsorokról beszélt, amelyeket előtte való este látott a tévében. Azt hittem, hogy beleszakad a szívem a sóvárgásba.

Amikor végre letelt az egy hét, úgy éreztem, hogy újra megtelek élettel és vidámsággal. Megfogadtam a szüleimnek, hogy csak akkor fogok tévézni ha vége az iskolának és a leckeírásnak. Persze nem így lett. Úgy tettem mintha iskolába mennék, közben pedig az egyik közeli műszaki boltban néztem a kiállított tévéken a hang nélküli adást. Az egyik alkalommal anyám bejött a boltba és meglátott. Óriási botrányt csinált és azt mondta, hogy soha többé nem nézhetek tévét, amíg ő él! A halálát kívántam akkor. Éreztem, hogy ez nagyon szégyentelen dolog, de ekkor már erősebb volt bennem a vágy a tévézésre, mint bármikor eddig. Apám kidobta a tévét és nem szólt hozzám aznap. Másnap reggel amikor felkeltem az első utam a műszaki boltba vezetett. A férfi, aki a tévéket árulta elém lépett és azt mondta, hogy apám megtiltotta neki is, hogy beengedjen ide. Remegtem és rázott a hideg a tévé hiányától. Ekkor olyat tettem amit eddig soha. Azt mondtam neki, hogy ha beenged akkor leszopom hátul a raktárban. Azonnal ráállt és én szájjal elégítettem ki őt azért, hogy hogy tévézhessek. Hónapokon keresztül szopatott hátul a raktárban és én nem vettem észre, hogy közben a tévé kurvává tett.

Most, hogy egy éve nem tévézek, már jó úton vagyok a tisztaság felé. Azért mondtam ezt el nektek, hogy okuljatok a példámból és soha ne tévézzetek! A tévé drog és ti drogosok lesztek, ha állandóan tévéztek!

Követeljük, hogy az állam büntesse meg a lelketlen tévétársaságokat és büntesse azokat a szülőket is akik a gyereküket tévéztetik! A tévé kábítószer, a tévénéző pedig gyorsan drogossá válik!