Szilvia (16) története talán sokak számára sokkoló lesz, de azért is közöljük le vágatlanul és megrázóan valóságosan, hogy mindenki számára világossá váljék, a tévénézés nem játék!

Vidéken születtem, egyszerű munkás szülők gyermekeként. Apám üvegfúvó, anyám a helyi kisboltban eladónő. Nincsen testvérem, egyke vagyok. Az egész talán ott kezdődött, hogy nagyon csöndes, magányos kislány voltam. Anyámék egész nap dolgoztak én pedig a szomszéd Rózsika nénire voltam bízva, aki leszázalékolt nyugdíjasként egész nap a tévét nézte. Amikor anyámék elmentek a munkahelyükre én gyakran sírtam, hogy hagy mehessek velük, mert nem jó nekem a szomszédban, de ők azt mondták, hogy értsem meg, nekik dolgozni kell, hogy engem felnevelhessenek.

Nem foglalkoztak velem, csak a pénzt keresték. Amikor iskolába kerültem, akkor is Rózsika néni volt a fő támaszom, vele beszéltem meg mindent. Mindenre tudta a választ. Azt mondta, hogy azért ilyen okos és művelt, mert a televízió mindenre választ ad neki. Elhittem és én is olyan okos akartam lenni, mint ő. A középiskola első osztályát már elég nehezen tudtam befejezni, mert ekkor már naphosszat csak a tévét néztem. Mindent imádtam. Kedvenceim a betelefonálós műsorok és a vetélkedők voltak, de rajongtam a természetfilmekért és a szappanoperákért is.

Volt, hogy nem mentem iskolába, mert valamelyik kedvenc műsorom ment a tévében és én nem akartam lemaradni róla. Az egyik ilyen lógásom alkalmával apám rajtakapott, hogy otthon vagyok és irtózatosan elvert. Egy hétig nem nézhettem a tévét. A poklok kínja volt ez az egy hét. Csigalassúsággal teltek a napok és én úgy éreztem, hogy nem fogom kibírni ezt az egy hetet. Egyik este átjött Rózsika néni és azokról a műsorokról beszélt, amelyeket előtte való este látott a tévében. Azt hittem, hogy beleszakad a szívem a sóvárgásba.

Amikor végre letelt az egy hét, úgy éreztem, hogy újra megtelek élettel és vidámsággal. Megfogadtam a szüleimnek, hogy csak akkor fogok tévézni ha vége az iskolának és a leckeírásnak. Persze nem így lett. Úgy tettem mintha iskolába mennék, közben pedig az egyik közeli műszaki boltban néztem a kiállított tévéken a hang nélküli adást. Az egyik alkalommal anyám bejött a boltba és meglátott. Óriási botrányt csinált és azt mondta, hogy soha többé nem nézhetek tévét, amíg ő él! A halálát kívántam akkor. Éreztem, hogy ez nagyon szégyentelen dolog, de ekkor már erősebb volt bennem a vágy a tévézésre, mint bármikor eddig. Apám kidobta a tévét és nem szólt hozzám aznap. Másnap reggel amikor felkeltem az első utam a műszaki boltba vezetett. A férfi, aki a tévéket árulta elém lépett és azt mondta, hogy apám megtiltotta neki is, hogy beengedjen ide. Remegtem és rázott a hideg a tévé hiányától. Ekkor olyat tettem amit eddig soha. Azt mondtam neki, hogy ha beenged akkor leszopom hátul a raktárban. Azonnal ráállt és én szájjal elégítettem ki őt azért, hogy hogy tévézhessek. Hónapokon keresztül szopatott hátul a raktárban és én nem vettem észre, hogy közben a tévé kurvává tett.

Most, hogy egy éve nem tévézek, már jó úton vagyok a tisztaság felé. Azért mondtam ezt el nektek, hogy okuljatok a példámból és soha ne tévézzetek! A tévé drog és ti drogosok lesztek, ha állandóan tévéztek!

Követeljük, hogy az állam büntesse meg a lelketlen tévétársaságokat és büntesse azokat a szülőket is akik a gyereküket tévéztetik! A tévé kábítószer, a tévénéző pedig gyorsan drogossá válik!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.